Mottó:

„A jogaiban sértett ember, legyen az szegény vagy gazdag, erőtlen vagy hatalmas, egyaránt a független bíróságra apellál. Sűrűn hallunk ilyen segélykiáltást a társadalmi életben, a sajtóban, sőt még a törvényhozás termében is, de arra igen ritkán eszmélünk rá, hogy …. csak egymást követő bírói generációknak becsületes, idegsorvasztó munkája révén lesz az élő valósággá, amelyet mint minden remekbe készült kollektív erkölcsi értéket szerencsétlen kezekkel tönkretenni könnyű dolog, de régi fényébe és tisztaságába visszaállítani azután alig lehet.”

(dr. Juhász Andor 1934.)

Tájékoztatás

a Heves Megyei Bíróságon Pusoma Dénes büntető ügyében lefolytatott eljárásról és az azt követő kártalanítási perről

Pusoma Dénes sorsa ma már közismert, egy tragikus, végzetes, torokszorító emberi sors. Milyen bizonyítékok alapján vont le a bíróság utóbb tévesnek bizonyult következtetést, fennáll-e a bíró egyéni felelőssége, megállapítható-e Pusoma Dénes öngyilkosságának oka?

Lehet-e általánosító következtetéseket levonni ügyéből?

I. Az ügy kapcsán felmerült kérdések

Az utóbbi időben az igazságszolgáltatást kritizálók gyakran hivatkoznak Pusoma Dénes ártatlanul történt elítélésére, mint a rendszer hibáit tükröző ügyre. A sajtóban, valamint a témával foglalkozó közírók részéről rendszeres hivatkozás tárgyává vált a Heves Megyei Bíróság egy 12 évvel ezelőtt hozott ítélete. A Heves Megyei Bíróság 1995. április 19-én hozott ítéletével Pusoma Dénest halált okozó testi sértés bűntette, valamint rablás bűntettének kísérlete miatt 6 évi szabadságvesztésre ítélte.

Az esetet érvként hozzák fel a bírák kiválasztási rendje megváltoztatására, kérdésként vetik fel, hogy az adott ítéletet hozó bíró ítélkezik-e még és miért.

Ismét felvetődik a bírák nyilatkozattételi joga, a bíróság kritizálhatóságának kérdése, feltételezik a bírói felelősség hiányát. Vannak, akik azt a következtetést állítják, hogy általánossá vált a cigány elkövetők alaptalan bűnössé nyilvánítása, sőt sugallják, hogy Pusoma Dénes öngyilkossága a bírói eljárás eredménye.

Ezek a vélekedések, állítások, sejtetések, nota bene kampány viszont alkalmasak lehetnek az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására, de az ítélkező bírák elbizonytalanítására is.

Az esetnek különös hangsúlyt ad a polgári perben jogi képviseletet ellátó ügyvéd, dr. Magyar Elemér könyvéből készült, Ragályi Elemér által rendezett „Nincs kegyelem” c. film, amelyre szintén utalnak, mint az ártatlanokat elítélő és halálba kergető bírói eljárásokat igazoló műre.

A felvetett kérdésekre választ kell adnunk, de előbb el kell dönteni, hogy miről beszélünk most: egy művészi alkotásról, a tágabb értelemben vett

igazságszolgáltatásról, kisebbségi jogvédelemről vagy a Heves Megyei Bíróság előtt folyamatban volt ügyről illetve ügyekről.

Mielőtt ezt rögzítenénk, engedtessék meg néhány szubjektív gondolat Ragályi Elemér filmjéről. Nagyszerű, felkavaró alkotást láttunk, amely sikeresen ötvözte a részben képzelt lelki folyamatok bemutatását a történet hiteles feldolgozásával.

Azok a változtatások, amelyek a valósághoz képest a filmben megjelennek (pl. a bíró és a sértett neme, a sértett valóságban nem azonnal halt meg, hanem több mint egy hónap múlva) nem változtatnak a mondanivalón, sőt az alkotói-művészi szabadság azt is megengedi, hogy nem mutatta be, a bíró miként ösztönözte a vádlottat és védőjét fellebbezés benyújtására. Nem mutatta be azt sem, hogy amikor Pusoma Dénes édesanyja meghalt, a bíró tájékoztatta arról, hogy a temetésre hazamehet, ezzel a jogával azonban maga a vádlott nem kívánt élni.

Hitelesen szembesített azzal, hogy a vádlott, a tanú nem értették meg a bíróság „kioktatását”, ezért nagyobb körültekintéssel és az előttünk álló megértő képességére tekintettel kell végeznünk feladatunkat. Az álmok, a képzelet eljátszása ábrázolta, hogyan szeretné egy ember a hivatalos személyek eljárását megélni, mit várna el tőlünk – még ha ez az elvárás az ízlésünkkel nem mindenben egyezik.

Korrekt alkotás, emellett megmutatja a közönségnek, milyen kiszolgáltatott lehet egy ember és milyen egyéni tragikus sorsok vannak. A művészi alkotás értékelése azonban nem lehet a feladatunk. A néző megdöbben, elborzad, de azt tudni kell, hogy a bírák a napi munkavégzésük során számos hasonló élethelyzettel találkoznak.

Nem beszélhetünk a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás értékeléséről sem, hiszen nem minősíthetjük sem a rendőrség, sem az ügyészség tevékenységét, sőt még azt sem, hogy a kirendelt védő (ügyvéd) hogyan látta el a feladatát. A bíróság tevékenységére vonatkozóan pedig egy ügyből általánosító vezetői következtetések levonása rendkívül szakszerűtlen eljárás lenne.

A cigány származás miatt joghátrány felvetése értelmezhetetlen. Sem a büntető eljárásban, sem a polgári perben még csak utalás sincs Pusoma Dénes roma származására. Nem állapították meg a felelősségét egy nem roma gyanúsítottal szemben, hiszen más gyanúsított nem is volt.

Tehát az ún. Pusoma ügyben kizárólag a Heves Megyei Bíróság előtt folya-matban volt ügyekről kell beszélnünk.

II. A Heves Megyei Bíróság előtt folyt eljárások

A sajtóban megjelent többszöri hivatkozásra figyelemmel, mint az ítéletet hozó megyei bíróság elnöke, ismét áttekintettem Pusoma Dénes büntető és polgári ügyeit. Megjegyzendő, hogy ügyében öt évvel ezelőtt már nyilatkozott a nyilvánosság számára a megyei bíróság elnökhelyettese, valamint egy éve az egyik eljáró ügyész.

Büntető eljárás:

A cselekmény 1994. március 16-án az esti órákban történt és másnap reggel 7 és 8 óra közötti időben a szomszéd találta meg a sértettet az asztal alatt, véresen, a földön fekve.

Még aznap, azaz március 17-én a rendőrség szinte mindenkit meghallgatott, aki bármit tudhatott az ügyről.

A tanúk közül a sértett lánya és veje elmondták, hogy előző nap a délelőtti óráktól kb. délután 15-16 óráig a sértett házán, az udvaron és kertben ketten dolgoztak, akiket a sértett fogadott fel a munkára. Dél körül megjelent ott Pusoma Dénes, aki a gallyakat szedte össze, és szintén segédkezett, de ebédkor a sértett mondta neki, hogy ő nem kap ebédet, mert őt nem hívta dolgozni. Ezt követően Pusoma Dénes el is ment, majd a délután folyamán 14-15 óra közötti időben ismét megjelent, ekkor őt az egyik kerti munkás behívta, bementek a konyhába és két pohár bort adott neki. Ennek fejében Pusoma Dénes ott maradt segíteni, és csak délután 15-16 óra közötti időben ment el.

Pusoma Dénes édesanyja legelső vallomásában előadta, hogy délután 15 órakor jött haza a fia, pénzt nem adott neki, azt mondta, hogy nem kapott semmit, és már aznap nem is ment sehová.

Elmondta, hogy a fia mióta a katonaságtól leszerelt, kb. 2 éve nem dolgozik sehol, segélyt nem kap, ő tartja el a nyugdíjából, alkalmi munkákat végez.

Később azt mondta, hogy a déli órákban jött haza először a fia, adott neki egy döglött tyúkot, hogy főzze meg, majd újra elment és csak este 9 óra körül jött haza.

Másnap, március 18-án a vádlott édesanyja azt is elmondta, hogy a fia elég furán viselkedett az utóbbi időben, ha rosszat csinált, például őt megverte, vagy amikor felgyújtotta a házat, úgy tett, mintha nem emlékezne rá.

A szomszéd, aki a sértettet megtalálta, elmondta, hogy a testvére, aki szellemi fogyatékos ugyan, de ezt el tudja mondani,, hogy látta előző nap Pusoma Dénest a sértett házánál leselkedni. Azt is elmondta a rendőrségen, hogy Pusoma Dénes édesanyja faggatta a testvérét, hogy mit is látott valójában.

A szellemi fogyatékos személyt is kihallgatták, aki elmondta, hogy látta Pusoma Dénest a lakásba besurranni.

Az elmeorvos-szakértő, aki a tanút megvizsgálta, olyan véleményt adott, hogy nagy valószínűséggel igaz, amit a tanú mond.

Tanúvallomást tett egy olyan személy, aki elmondta, hogy hallotta, amikor Pusoma Dénes bűncselekmény elkövetését tervezte, és erőszakos, agresszív emberként jellemezte a vádlottat.

Az eljárásnak ebben a szakaszában Pusoma Dénest is tanúként hallgatták meg, tagadta, hogy bármi köze lenne a cselekményhez. Azt nem tagadta, hogy ott volt, de azt állította, hogy délután 15 óra tájékán elment, majd

hazament és már nem ment el otthonról. Elmondta, hogy járt a sértett konyhájában, de a szobában nem.

A március 19-i tanúvallomása teljesen összefüggéstelen. Olyan előadást tesz, hogy zavarta a kereszt a sértett lakásában. Elmondta, hogy többször látta álmában a sértettet, véres az arca, a jobb oldalon véresebb, mintha az asztal négy lába is megjelenne az álmában a sértett mellett. (A sértettet az asztal alatt találták meg.)

Olyat is mond, hogy „mikor visszamentem, 300.-Ft-ot kértem aznap, amikor dolgoztunk ott.”

Március 20-án a nyomozóhatóság őrizetbe veszi Pusoma Dénest, gyanúsítottként ekkor hallgatják ki először. Ekkor azt mondja, rosszul esett neki, hogy ő nem kapott ebédet, de nem haragudott, nem bántotta a sértettet. „Nem bántottam …. nénit, nem tudom miért mondja anyám, hogy nem voltam otthon. Ha hazamegyek leszúrom, mert hazudott.”

Március 23-án van az előzetes letartóztatás tárgyában a meghallgatás, a meghallgatáson nem tesz vallomást, elrendelik az előzetes letartóztatását.

Nem fellebbez ekkor sem, tudomásul veszi az előzetes letartóztatását elrendelő határozatot.

Ezután kihallgatnak minden szomszédot, és az általuk megnevezett embereket, akik láttak valakit, illetőleg aki dolgozott a sértettnél valaha is.

Több tanú elmondja, hogy aznap 17-18 óra közötti időben felfigyeltek két idegen férfira, akik a sértett háza közelében voltak. Ezen személyek kilétét nem sikerült megállapítani, mert senki sem ismeri őket. (Később kiderül, hogy ők voltak a tényleges elkövetők.)

Eközben folyik a nyomozás, a helyszínen a szobában lévő komód elől szag-mintát rögzített a cselekmény felfedezésének napján a nyomozóhatóság, a szagazonosítást két kutyával is elvégzik.

Mind a két kutya rögzített szagot öt esetből ötször azonosnak jelzi Pusoma Dénes szagával, és a többi más személyektől vett szagminta azonosságát a rögzített szaggal kizárja.

Pusoma Dénes viszont azt állítja, hogy nem volt a szobában, ahol a szagot rögzítették.

Pusoma Dénes zárkatársa előadja, hogy neki a vádlott részletesen elmesélte az eseményeket, és elismerte, hogy ő járt a sértettnél, de csak pénzt akart, nem akarta bántani. Elmondta, hogy Pusoma egy csomagot is adott neki, hogy ha előbb szabadul, adja oda egy ügyvédnek.

Ő kíváncsiságból felbontotta a csomagot, és egy levelet talált benne, amelyben Pusoma Dénes beismeri a cselekményét.

A bírósági eljárásban Pusoma Dénes egyáltalán nem tesz vallomást, semmilyen védekezést nem terjeszt elő. Írásszakértő állapítja meg, hogy a beismerő vallomást ő írta.

A bíróság ismételten megvizsgáltatta a vádlottat elmeorvos-szakértővel, ismét személyiségzavart állapítanak meg, skizofrén elemekkel.

A szakértői vélemény szerint a vádlott tisztában van a helyzetével, egészséges védekezésre képes.

A bíróság Pusoma Dénes bűnösségét 1995. április 19-én a következő bizonyítékok alapján állapította meg:

1./ Szagazonosítás eredménye

2./ A szellemi fogyatékos tanú vallomása

3./ A vádlott saját kezűleg írt beismerő vallomása

Adat van továbbá arra is, hogy a sértett levágott körömvégének felületén talált szálminta Pusoma Dénes mellényéből is származhatott, de a szál eredete általánossága miatt nem bizonyítható. Pusoma Dénes körömvégén talált piros színű elemi szál is származhatott a sértett ruhájáról. Ezen adatokat azonban a büntető bíróság nem használta fel, nem tartotta egyértelmű bizonyítéknak.

A vádlott az ítélet kihirdetése után megfelelő kioktatást kap, hogy mit tehet, sőt a tanács elnöke a védő kérésére szünetet is elrendel, hogy a védő beszélhessen a vádlottal. Ennek ellenére a vádlott közli, hogy nem fellebbez, úgyis mindegy.

A védő három napot tart fenn nyilatkozat tételére, de nem jelent be fellebbezést, így az ítélet jogerőre emelkedik.

A vádlott 1995. június 6-án beadványban fordult az eljáró bíróhoz, hogy perújrafelvételt kér, mert ártatlan.

A bíró kioktatja, hogy milyen esetekben van helye perújításnak, és ha perújítást kíván kezdeményezni, forduljon az ügyészséghez. A kioktatást követően a vádlott kihallgatást kér, de a bíró tájékoztatja, hogy erre jogerősen elítélt ügyében nincs lehetőség.

Ismételten felhívja a figyelmét a perújítás lehetőségére.

1996. május 22-én a Heves Megyei Főügyészség perújítási indítványt terjeszt elő Pusoma Dénes javára, mert egy másik büntető ügyben olyan információ került a birtokába, hogy a sértett elleni cselekményt két másik személy követte el.

A Heves Megyei Bíróság 1996. március 30-án kelt végzésében elrendeli Pusoma Dénes szabadlábra helyezését.

1996. december 9-én a bíróság a korábbi ítéletet hatályon kívül helyezi, és a vádlottat jogerősen felmenti a vád és következményei alól.

1994. március 20-tól 1995. április 19-ig volt előzetes letartóztatásban, 1996. május 30-ig pedig jogerős büntetését töltötte.

1997. január 9-én nyújtott be keresetet képviseletében Dr. Magyar Elemér ügyvéd 2.260.000.-Ft kártalanítás érdekében.

1997. június 3-án emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség a később valódinak bizonyult elkövetők ellen, 1999. június 4-én született meg az ítélet, amely az elkövetőt 7 év börtönre ítélte.

1997. augusztus 6-án találták holtan Pusoma Dénest.

Az államigazgatási eljárás

A lefolytatott államigazgatási eljárás keretében megállapítják, hogy a halál önakasztás miatt következett be.

Az államigazgatási eljárásban kihallgatott személyek elmondták, hogy Pusoma Dénes a szabadulását követően nem hangoztatta ártatlanságát, szerényen viselkedett, csak később, amikor az újságírók megjelentek és megírták a történetét, mondta, hogy neki kártalanítás jár a börtönben töltött időre.

Halála előtt kb. egy héttel eladta a házát is 10.000.-Ft-ért, ezután nem volt hol laknia. Sokat ivott, amikor pénzhez jutott, mindig berúgott, agresszív volt és kötekedő, a kocsmákból is kitiltották, többször kivezették.

Nagynénje is, aki addig etette és segítette, elfordult tőle, nem engedte, hogy nála lakjon, mert félt tőle.

Ezért többször az árokparton, vagy a temetőben aludt. Panaszkodott, hogy még mindig nem kapta meg a kártalanítást, nincs pénze.

Többször kijelentette, hogy öngyilkos lesz.

Egy tanú elmondta azt is, hogy szabadulását követően azt mondta Pusoma Dénes, hogy majd kap 2,2 millió Ft-ot, abból vesz kocsit, meg egy kocsmát is.

Nagyon várta a kártalanítást. Aztán eladta a házát és mindig részeg volt.

A tanú hívta, hogy menjen velük dolgozni, gombát szedni, mert azt jól fizetik, de nem ment.

Kb. egy héttel azután, hogy eladta a házát, öngyilkos lett. A családban nem ezt volt az első öngyilkosság, Pusoma Dénes nagybátyja és nagynénje is öngyilkos lett.

A polgári eljárás:

Pusoma Dénes 1997. január 14-én indított pert a Magyar Állam ellen kártérítés megfizetése iránt.

A per tárgyalására a bíró a határnapot az 1997. július 1. napján kelt végzésével 1997. október 29. napjára tűzte ki. (A kitűzést az hátráltatta, hogy a kártérítési ügy alapjául szolgáló büntető iratokat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának meg kellett küldeni.)

A kitűzött tárgyaláson jelentette be a jogi képviselő, hogy Pusoma Dénes 1997. augusztus hó 5. napján meghalt.

Pusoma Dénes jogutódai az elhunyt testvéreinek gyermekei lettek, a perben a Magyar Államot az Igazságügyi Minisztérium képviselte.

A jogutódok 2.000.000.-Ft nem vagyoni, és 234.000.-Ft vagyoni kár megfizetésére irányuló keresetét az Egri Városi Bíróság elutasította. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek fellebbeztek és az eredeti kereseti kérelmüket módosítva kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest az 1994. március 23. napjától 1995. április 23. napjáig előzetes letartóztatásban

eltöltött időre tekintettel elmaradt jövedelemként 117.000.-Ft, valamint nem vagyoni kárként további 1.000.000.-Ft megfizetésére.

Elismerték, hogy a felpereseket nem illeti meg kártalanítás arra az időszakra nézve, amikor néhai Pusoma Dénes szabadságvesztés büntetését töltötte.

A Heves Megyei Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot ebben a körben a per újabb tárgyalására utasította.

A megismételt eljárásban az Egri Városi Bíróság az eljárást felfüggesztette a Pusoma Dénes elleni büntető iratok Legfelsőbb Bíróságtól való visszaérkezéséig.

Az iratok visszaérkezése után az Egri Városi Bíróság 2001. november 21. napján kelt ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Ítéletét a Be.383.§. /3/ bek. b./ pontjára alapította, miszerint az előzetes letartóztatásban töltött időre a terhelt felmentése esetén sincs helye kártalanításnak, ha a terhelt neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék.

Ekként értékelte többek között a kézzel írt „beismerő tanúvallomás” című iratot, valamint azt, hogy tagadta, hogy a sértett szobájában járt volna, holott a szagminta ennek ellentmondott. Álláspontja szerint elvárható lett volna, hogy a valóságot feltáró tanúvallomást tesz és a hatóság előtt valótlan tényt nem állít.

A Heves Megyei Bíróság 2002. február 21. napján ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az indoklást még tovább kibővítve helybenhagyta.

A felperesek felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság 2003. november

6-án kelt végzésével elutasította.

A felperesek jogi képviselője több fórumon közzétett nyilatkozata szerint ezután „méregből” írta meg regényét.

Az eset szakmai elemzése a Büntető Kollégiumban megtörtént:

További eljárásra nem volt szükség, mert az eljáró bíró semmilyen szakmai szabályt nem szegett meg, azt, hogy három rendelkezésére álló bizonyítékot értékelt, nem lehet a terhére róni.

Az öngyilkosságot követő államigazgatási eljárásban sincs adat arra, hogy Pusoma Dénes halála a bírósági eljárás következménye lett volna.

III. A bírói mérlegelés, a bírói felelősség. Mi a bírói hiba?

Az Alkotmány szerint az igazságszolgáltatás a bíróságok feladata.

A bírót tisztsége feljogosítja a bizonyítékok mérlegelésére, a mérlegelés a rendelkezésre álló adatok, tények értékelése, ez a bíró felhatalmazása.

Tisztességes eljárásban is lehet olyan döntést hozni, amely tévedésen alapul.

A tévedés lehetőségét a rendszer nem tudja kizárni, de törekednünk kell a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni. Ezt szolgálja a társas bíráskodás elve, valamint az immár háromfokú büntető eljárás is. A bíró ugyanis a saját intellektusán, szubjektumán szűri át a rendelkezésére álló adatokat, amelyekből lehet, hogy más szubjektum más következtetésre jut.

A bűnösség kérdésében történő eltérő állásfoglalás nem hiba. Hiba akkor lenne, ha a következtetés nem okszerű, vagy ha a bíró megsérti a törvényt, ez eseteknek következményei vannak.

Tévedés, hogy a bírónak nincs felelőssége és tevékenysége kontrollálatlan:

Előre bocsátandó, a bíró függetlenségének egyik garanciája, hogy igazgatási vezetője nem vonhatja felelősségre döntései tartalmáért.

Ez nem a bíró egyéni érdekeit szolgáló privilégium, afféle erkölcsi mellékilletmény, mert a függetlenségre nem a bírónak van szüksége, hanem az állampolgároknak.

Ugyanakkor a törvények a számonkérhetőséget, az ellenőrzés lehetőségét, a felelősség vállalását szigorúan körülhatárolt szabályok mellett biztosítják:

- A bíró munkáját tevékenysége megkezdését követő 3 év elteltével, majd 6 évenként két alkalommal értékelik és minősítik.

- Lehetőség van a bíró szakmai alkalmasságának megvizsgálására és alkalmatlanság esetén elmozdítására.

- A bírónak van fegyelmi felelőssége.

- A bírónak van kártérítési felelőssége.

- A bíró magatartása, a bíróság tevékenysége illetve mulasztása esetén panaszal lehet élni.

- A bírói etikai kódexben foglaltak megsértése etikai vétségnek minősül.

Az egyes ügyekben hozott döntéseit pedig a jogorvoslati rendszer szabályai szerint lehet felülbírálni.

Az adott ügyben kérdésként vetették fel több helyen is, hogy a büntető ügyben eljáró bíró ítélkezik-e még.

A válasz igen, nem követett el olyan hibát, amely az elmozdítását indokolhatná, hiszen bírói jogkörében eljárva a rendelkezésére álló bizonyítékokat mérlegelte, nem sértette meg a tisztességes eljárás szabályait.

A fellebbezés lehetőségéről – a jegyzőkönyv tanúsága szerint is – a vádlott számára részletes tájékoztatást adott, amellyel sem ő, sem a védője nem élt. A bíró munkája értékelése során fel sem merült alkalmatlansága, fegyelmi vagy etikai vétsége.

A polgári- kártalanítási – ügyekben az elsőfokú bíróság ítéletét a három tagú tanácsban eljáró másodfokú bíróság helybenhagyta, és a felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság elutasította.

Összefoglalva:

A Heves Megyei Bíróság előtt Pusoma Dénes ügyeiben az eljárás törvényesen és szakszerűen folyt, ennek ellenére az eljárás eredménye a bűnösség kérdésében nem megfelelő állásfoglalás volt.

Öngyilkosságának kiváltó okát senki nem tudja megítélni, ezért a bíróság sem tehető felelőssé.

Sorsa szívszorító, megrázó, egy többszörösen hátrányos helyzetű ember tragikus története, azonban a bírósági szervezet működésére vonatkozó általánosító következtetések levonására nem alkalmas.